1996 szeptemberében Aradvári Balázs (Arad), Mód Szabolcs (Kacsa), és jómagam úgy döntöttünk, hogy alapítunk egy punk zenekart, gondoltuk, ahhoz úgysem kell nagy zenei tudás, csak ütni kell a bőrt, meg zúzni a gitárt. Sok haverunk ezt csinálta körülöttünk, nagyon megtetszett nekünk ez a dolog. Körülbelül fej vagy írás szinten eldöntöttük, hogy ki mit fog csinálni a zenekarban, és így alakult ki az első felállás: Arad: dob, Kacsa: gitár, McCheap: basszusgitár. Az első koncertünk még abban az évben, a Zöld Kakas nevű vendéglőben volt. A közönség számunkra meglepően kedvezően fogadta a "zenénket", ez lendületet adott nekünk. Meg az, hogy a Barackca zenekarral, elkezdünk együtt turnézni, így viszonylag hamar sok helyre eljutottunk szerte az országban. Ám nem kellett sokáig várni, hogy változzon ez a formáció, '97 tavaszán megérkezett hozzánk Mikosz, aki átvette tőlem a basszusgitárt (jobban állt neki, az biztos), és egy koncert erejéig négyen voltunk. Aztán a következő koncerten már Kacsa nélkül játszottunk, úgyhogy nem sokáig maradtam hangszer nélkül. Onnantól kezdve én gitároztam. Elég sok koncertünk volt akkoriban, dalok is születtek bőven, úgyhogy lassan-lassan, '98 elején el is készítettük az első lemezünket, "Mi történt az éjjel?" címmel. Ezután komolyabb változás csak két évvel később következett be, amikor Arad kilépett, helyette jött Benji. Vele készítettük el a következő lemezünket, "A Folytatás"-t. Újabb több, mint két év telt el a "Valahol" című lemez megjelenéséig. Közben rengeteget koncerteztünk, külföldön is jártunk pár helyen. 2003 májusában újabb taggal, ezúttal bővült a Hatóságilag Tilos, Nagy Kálmán, aki korábban Salad Days nevű formációban játszott csatlakozott hozzánk. Alig egy évre rá, amikor a legutóbbi,"Filmek" című albumunkon dolgoztunk a stúdióban, Mikosz bejelentette, hogy kilép a zenekarból. Ez akkor nagyon nehéz helyzet elé állított minket, hiszen éppen készültünk kiadni a lemezt, koncerteznünk kellett. Szerencsére találtunk basszusgitárost, Burger-t a The Deadbeats-ből, aki kisegített minket egy turné erejéig. Később találtunk rá Pásztor László nagyreményű basszusgitárosunkra, aki azóta is tagja a (most éppen nem működő) zenekarunknak. De sajnos nem kellett sokat várni a következő kilépésre, 2005 elején Benji hagyott el minket, így ketten léptek ki egy éven belül, ezt már elég nehéz volt átvészelnünk. Találtunk ugyan két nagyon jó dobost is (Pándi Balázs, Bubnó Márk), akik felváltva segítettek ki minket, de motiváció egyre kevesebb volt, az új album egyelőre még távolinak tűnt, nem kezdtünk el még igazán dolgozni rajta, és ezek miatt is, de főként más, magánjellegű problémák miatt végül úgy döntöttünk, hogy szüneteltetjük a Hatóságilag Tilost.(sajna)
Ezt McCheap írta:
"Szeretném röviden leírni, hogy mi is a helyzet a Hatóságilag Tilossal 2005 decemberében, igy mindenki egy helyen elolvashatja, nem kell a fórumban utánanézni.
Azt bizonyára sokan észrevették, akik mélyrehatóbban foglalkoznak a zenekar életével, hogy az utóbbi idõszakban elég sok nehezséggel kellett szembenéznünk. A Filmek album megjelenése óta két tag is kivált a zenekarból, elõször Mikosz, a basszusgitárosunk, utána Benji, a dobos. Szerencsére sikerült mindkettejüket pótolni, és folytattuk a koncertezést, de ezek a tagcserék nem zajlanak olyan egyszerûen egy zenekar életében, még ha ez nem is tûnik fel külsõ szemlélõként. Nálunk sem volt egyszerû. Eléggé szétesett volt a zenekar, nem volt igazi motiváció, hiszen a következõ album meg nagyon távolinak tûnt.
Ezenkívûl a saját, magánjellegû problémáim is nehezítették a továbbhaladást.
Ez a dolog odáig fajult, hogy február-március környékén úgy döntöttem, hogy egy idõre kiköltözöm külföldre, és így lehetetlennek bizonyult a HT folytatása.
Közben azért jöttek az ötletek, így van már egy pár olyan nóta, amit valamikor a jövõben mindenképpen szeretnénk felvenni. Azonban ez az idõszak megjósolhatatlan, ezért nem is tudok semmit ígérni, hogy mikor áll össze újbol a Hatóságilag Tilos, mikor lesz új lemez, mikor lesznek koncertek.
Jelenleg van egy másik zenekarom Augsburgban, ahol élek, akikkel fõként a saját számaimat (nem HT) játszuk akusztikus hangszerelésben.
Nagyon sajnálom, hogy sok embernek, aki szereti a zenénket, csalódást kellett okoznunk, de meg kell értenetek, hogy nem könnyû ennyi problémával szembeszállni, fõleg, ha egyszerre zúdulnak az emberre.
9 év egy zenekar életében nem kevés. Remélem, hogy azért amit letettünk az asztalra, nem fog feledésbe merülni."
|